A rendezvény célja:

A munkáltatók figyelmének felhívása a munkahelyi sportolás előnyeire és jótékony hatásaira egy nemzetközi háttérrel, nagy ismertséggel és hagyományokkal rendelkező sportesemény segítségével.

A munkavállalók megszólítása a sportra, a közösségi játékokra, az egészséges életmódra, valamint a rendszeres sportolásra ösztönzésük.

Helye, ideje:

A nevező csapatok által kijelölt helyszíneken.

2023. május 3. 00:00-tól – 2023. május 31. 21:00- között.

Rendezők:

A Kihívás Napja országos koordinációját, irányítását, pontozását és értékelését a Magyar Szabadidősport Szövetség, (továbbiakban: Szövetség), míg a saját programok, edzések, események szervezését, lebonyolítását, kommunikációját és annak internetes feltöltését a benevezett munkahelyek végzik.

A verseny résztvevői:

Magyarországon székhellyel rendelkező/ bejegyzett cégek és más munkáltatók (továbbiakban: munkahelyek) munkavállalóiból álló 3-8 fős csapatok, amelyek elfogadják a versenykiírásban szereplő feltételeket.

A rendvédelmi szervek (rendőrség, katasztrófavédelem, katonaság) a munkahelyeken belül külön alkategóriába nevezhetnek. 

Fontos, hogy létszámtól függetlenül, egyenlő eséllyel indul valamennyi csapat.

Egy munkahely több csapatot is nevezhet!

Lebonyolítás:

A lebonyolítás lényege, hogy az adott időszakon belül a benevezett csapat tagjai minél több testmozgást, sportaktivitást (időtartam és rendszeresség tekintetében) végezzenek, a rendszeres testmozgás az aktív életmód épüljön be a mindennapjaikba. 

Aktív testmozgásnak, sportaktivitásnak az alkalmanként legalább 30 perc pulzusnövelő mozgás értendő.

A csapattagoknak tájékoztatniuk kell teljesítéseikről a Szövetséget a www.kihivasnapja.hu oldalon, a regisztrációt követően az online felületen található edzésnaplóban. Egy csapattag egy napon akár többször is sportolhat, azonban naponta maximum 8 óra mozgást rögzíthet. Napi 3 órát meghaladó aktivitásnál részletezni kell a mozgást. 

A cél, hogy a részvevők a teljesítéseket folyamatosan rögzítsék, így félidőben május 17-én az első két hét rögzített teljesítéseit lezárjuk, ezt követően visszamenőleg már nem lehet edzést rögzíteni. 

Az egyéb, kényelmet kiváltó mozgásformák kisebb súlyozással kerülnek elszámolásra és naponta maximum 90 percnyi rögzíthető belőlük.

A játék értékelésében a munkahelyek csapatainak eredményeit vesszük figyelembe. A csapatok eredményeinek összehasonlítása egy főre vetítve kerül értékelésre. A vetélkedés végleges eredményét a Szövetség a honlapon teszi közzé 2023. június 2-án 12 óra után. 

Minden munkahelyi csapatnak – kivéve rendvédelmi szervek – lehetősége van a plusz Táplálkozz okosan! Kihívásba benevezni és részt venni. A versengés részleteiről ITT tájékozódhat! 

A rendvédelmi szervek csapatainak lehetősége van benevezni a plusz Széchenyi Kihívásra. A versengés részleteiről ITT tájékozódhat! 

Díjazás:

A legaktívabb csapat díja a „Magyarország Legsportosabb Munkahelye” cím és a vele járó virtuális plakett. 

A három legaktívabb munkahelyi csapatot az alábbiak szerint díjazzuk:

  1. helyezett: 70.000,- Ft értékű sportszerutalvánnyal
  2. helyezett: 50.000,- Ft értékű sportszerutalvánnyal
  3. helyezett: 30.000,- Ft értékű sportszerutalvánnyal

Külön okleveles elismerésben részesítjük a legtöbb csapatot nevezett munkahelyet. 

A legaktívabb rendvédelmi csapat díja a „Magyarország Legsportosabb Rendvédelmi Csapata” cím és a vele járó virtuális plakett. A három legaktívabb rendvédelmi csapatot az alábbiak szerint díjazzuk:

  1. helyezett: 50.000,- Ft értékű sportszerutalvánnyal
  2. helyezett: 30.000,- Ft értékű sportszerutalvánnyal
  3. helyezett: 20.000,- Ft értékű sportszerutalvánnyal

A benevezett munkahelyek között további 20 db Kihívás Napja technikai póló csomagot sorsolunk ki. A póló csomag összesen 8 db S, M,L méretű, vegyes összetételű pólót tartalmaz. 

A díjazásánál és a sorsolásban kizárólag azokat a munkahelyi csapatokat vesszük figyelembe, akik a megadott határidőig feltöltötték az edzésnaplóba az aktivitásaikat és legalább 5 db jó minőségű fotót, valamint legkésőbb 2023. június 1-én 18:00 óráig beküldik – a kihivasnapja.hu felületen elérhető és kitölthető -, a program értékeléséről szóló beszámolójukat.

A versenyen résztvevő további csapatokat emléklappal jutalmazzuk.

Az első 300 benevezett és aktívan teljesítő munkahelyi csapat csapatkoordinátorainak szervező és motiváló munkáját 1-1 db ajándék Kihívás Napja technikai pólóval ismerjük el. 

Ajánlott program:

Teljesítménynövelést célzó edzés: legalább 30 perc pulzusnövelő mozgás

  • MovePlay oldalon található edzésprogramok közül legalább 30 perc pulzusnövelő mozgás 
  • Szokásos, mindennapi tevékenységek testmozgással való kiváltása (30 perc séta, munkába járás kerékpárral, lépcsőzés lift használata helyett stb.)

Helyezések eldöntése:

A győztes az a csapat, melynek tagjai a legtöbb sportaktivitást és testmozgást regisztrálták egy főre vetítve.

Nevezés:

Nevezni a www.kihivasnapja.hu oldalon lehet.

Részvételi díj: INGYENES!

A nevezési határidő: 2023. május 2. éjfél 

A nevezésnek tartalmaznia kell: a munkahely nevét, email címét, pontos címét, tevékenységi körét, a csapat nevét, a csapatvezető nevét és telefonszámát és a csapattagok nevét.

Egyebek:

a./ A 2023. évi kiírásban egymással párhuzamosan különböző kategóriákat is meghirdethetünk a Kihívás Napja programjaként (települések, tanintézmények, munkahelyek, közösségek).

b./ A rendezvény emblémáját csak változtatás nélkül szabad használni, abból elvenni vagy kitakarni tilos!

c./ A nevezési adatokban történt változások be nem jelentéséből adódó problémákért a Kihívás Napja Szervezőbizottság felelősséget nem vállal.

d./ A verseny résztvevői hozzájárulásukat adják, hogy a regisztrált email címre a Szövetség rendszeresen hírleveleket, az aktív, egészséges életmóddal kapcsolatos tartalmakat küldjön.