A rendezvénysorozat célja

A lakosság figyelmének felhívása a sportra, a közösségi játékokra, az egészséges életmódra, kedvteremtés körükben a rendszeres sportoláshoz.
Magyarország lakosságának megszólítása, hogy 2026-ban is legyen mindenkinek saját kihívása ezen a napon!

Helye, ideje

A benevezett települések területén.
2026. május 27-én 00:00 – 21:00 óra között.

Rendezők

Az országos verseny e kiírásnak megfelelő koordinációját, irányítását a szabadidősport világszervezetétől (TAFISA) kapott felhatalmazás alapján a Magyar Szabadidősport Szövetség, az egyes, települési rendezvények szervezését és lebonyolítását jelen versenykiírás alapján a helyi szervezők végzik.

A verseny résztvevői

A versenykiírás tartalmát és feltételeit elfogadó települések.

A helyi sportjátékokban lakhelytől, kortól, munkahelytől és nemzetiségtől függetlenül bárki részt vehet.

Lebonyolítás

A lebonyolítás lényege, hogy a játéknapon folyó küzdelemben mely településen teljesítenek több 15 perces sportolást (sportaktivitást), a település lélekszámához képest. Egy-egy személy a megadott idő- és területi határon belül több sportolással is hozzájárulhat települése sikeréhez. A település időarányos összeredménye azonban nem haladhatja meg azt a számot (matematikai maximum), mintha a település teljes népessége folyamatosan sportolna.

Sportaktivitásnak a legalább 15 perc pulzusnövelő mozgás értendő. Egy folyamatos sporttevékenység – függetlenül attól, hogy időtartama a 15 percnek többszöröse – 1 aktivitásnak számít.

A játékban a települések az alábbi kategóriákban mérkőznek egymással:

  • I. kategória: 700 főnél kisebb lélekszám
  • II. kategória: 700–1499 fő
  • III. kategória: 1500–2999 fő
  • IV. kategória: 3000–7999 fő
  • V. kategória: 8000–24999 fő
  • VI. kategória: 25000–69999 fő
  • VII. kategória: 70000 fő vagy a feletti lélekszám

A szervezőnek a helyi Kihívás Napi eseményekről az online felületre fel kell tölteni:

  • programtervet a Kihívás Napja honlapjára (2026. május 26. éjfélig)
  • a verseny napján jelentést és néhány digitális fotót a sportaktivitásokról

2026. május 27-én a nap folyamán összegyűjtött sportaktivitásokat 5 alkalommal lehet bejelenteni – minimum egyszer kötelező – a versenyközpont számára.

Jelenteni a kihivasnapja.hu oldalon a profilba belépve CSAK ONLINE lehet.

9:00, 12:00, 15:00, 18:00, 21:00 időpontoktól jelenik meg a felületen a jelentés mező, ahol az aktivitás számot szükséges rögzíteni, amelyre 30 perc áll rendelkezésre.

A visszaélések elkerülése érdekében a versenyközpont a jelentéseket összeveti az adott település lélekszám adatával és az eltelt versenyidővel.

A matematikai maximumnál nagyobb adatot szolgáltató településeket a versenyközpont haladéktalanul kizárja!

A beszámoló jegyzőkönyvet (a honlapon való kitöltéssel) legkésőbb 2026. május 28. 12:00 óráig kell feltölteni.

Helyezések eldöntése

Amennyiben egy kategórián belül két vagy több település azonos eredményt ér el (az arányszám tekintetében), akkor a „Magyarország Legsportosabb Települése” díjat és a hozzá tartozó nyereményeket az érintettek megosztva kapják.

Nevezés

A nevezésnek tartalmaznia kell: a település nevét, az önkormányzati hivatal pontos címét, telefonszámát, email címét, a település hivatalos lélekszámát, a helyi rendező szervezet vagy személy nevét, postacímét, telefonszámát, email címét.

A nevezés elektronikus úton történik.

Nevezésre a www.kihivasnapja.hu oldalon van lehetőség.

Részvételi díj: DÍJMENTES!

A nevezések beérkezési határideje: 2026. május 26. éjfél

Díjazás

Az egyes kategóriák győztesei elnyerik a „Magyarország Legsportosabb Települése” címet, valamint az alábbi díjazásban részesülnek:

I. kategória: 50.000,- Ft értékű sportszerutalvány
II. kategória: 60.000,- Ft értékű sportszerutalvány
III. kategória: 65.000,- Ft értékű sportszerutalvány
IV. kategória: 70.000,- Ft értékű sportszerutalvány
V. kategória: 75.000,- Ft értékű sportszerutalvány
VI. kategória: 85.000,- Ft értékű sportszerutalvány
VII. kategória: 100.000,- Ft értékű sportszerutalvány

Az összes benevezett és a rendezvény napján aktív települések között az I–IV. kategóriában 2-2, míg az V–VII. kategóriában 1-1 díjat sorsolunk ki:

I. kategória: 25.000,- Ft (2 db)
II. kategória: 30.000,- Ft (2 db)
III. kategória: 50.000,- Ft (2 db)
IV. kategória: 70.000,- Ft (2 db)
V. kategória: 200.000,- Ft (1 db)
VI. kategória: 250.000,- Ft (1 db)
VII. kategória: 300.000,- Ft (1 db)

A díjazásnál és a sorsolásban kizárólag azokat a településeket vesszük figyelembe, akik:

  • előzetesen feltöltötték programjukat (2026. május 26-ig)
  • legalább egy alkalommal aktivitás jelentést adtak le
  • a Kihívás Napján készült fotókkal és beszámoló jegyzőkönyvvel dokumentálták programjaikat (2026. május 28. 12:00 óráig)

Költségek

Az Országos Szervezőbizottság vállalja a központi propaganda, a felkészítés, valamint a fenti díjazás költségeit. Egyéb költségeket a helyi szervezők fedezik.

Egyebek

a./ A 2026. évi kiírásban egymással párhuzamosan különböző kategóriákat hirdetünk a Kihívás Napja programjaként (települések, tanintézmények, munkahelyek, közösségek, nyugdíjas szervezetek).
b./ A rendezvény emblémáját csak változtatás nélkül szabad használni, abból elvenni vagy kitakarni tilos!
c./ A nevezési adatokban történt változások be nem jelentéséből adódó gondokért a Kihívás Napja Szervezőbizottság felelősséget nem vállal.
d./ Amennyiben társ-települést hív meg a benevező település, azt 2026. május 20-ig kell jelenteni.
e./ A vetélkedés végleges eredményét a Szervezőbizottság a www.kihivasnapja.hu honlapon teszi közzé 2026. május 29-én 12 óra után.